2009. június 16-18. között Manchesterben került megrendezésre a CLUSNET projekt első szakmai szemináriuma, amelynek célja egyrészt a lokális szintű klaszterpolitikával foglalkozó szakemberek, másrészt a kreatív/digitális/új média szektorban tevékenykedő klaszteremenedzserek közötti tapasztalatcsere katalizálása, illetve a klaszterek közötti együttműködési lehetőségek feltárása volt. A három napos rendezvényen a meghívott szakemberek Barcelonából, Budapestről, Dortmundból, Eindhovenből, Helsinkiből, Leipzigből és Lyonból a Manchester City régió (más néven: Greater Manchester) kreatív/digitális/új média szektor klaszterpolitikai kezdeményezéseit ismerhették meg a házigazda Commission for the New Economy (korábbi megnevezés: Manchester Enterprises) jóvoltából.
A szeminárium iparági fókusza
Minden egyes szemináriumnak külön iparági (szektorális) fókusza van, így a projektben résztvevő városok a térségükben/régiójukban, az adott iparágban meghatározó üzleti és/vagy innovációs potenciállal rendelkező klasztert hívják meg, hogy ezáltal is hozzájáruljanak a kiválasztott klaszter továbbfejlődéséhez a szeminárium biztosította nemzetközi kapcsolatépítésen és tapasztalatcserén keresztül.
Kreatív, digitális, új média szektor
Az első szeminárium iparági fókuszaként a házigazda város (Manchester) a kreatív/digitális/új média szektort (továbbiakban: új média) választotta ki, mivel úgy értékelték, hogy térségükben, régiójukban ez az a szektor, amelynek fejlesztésére a legnagyobb hangsúlyt kell helyezni és ennek érdekében minden lehetőséget és fórumot megragadni, hogy e szektoruk (klaszterük) a globális szintű üzleti és innovációs értékláncban meghatározó szereplővé válhasson.
MMKlaszter
Az új média témában a Fővárosi Önkormányzat partnereként a Mobilitás és Multimédia Akkreditált Innovációs Klasztert választotta ki, hogy képviselje a közép-magyarországi régiót. Az MMKlaszter a régió és az ország meghatározó súlyú infokommunikációs klasztere, amely regionális szinten az iparág árbevételének 30%-át, országos szinten a 15%-át adja, és multimédiás fejlesztési eredményei, kezdeményezései iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés (pl.: IPTV ajánló rendszer, vagy mobilmultimédia keretrendszer, 3D IPTV stb.).
A házigazda: Manchester
Az első szemináriumnak Manchester adott otthont, amely város a világ első ipari központja volt. A város napjainkban Nagy Britannia 9., míg a régió 2. legnagyobb városa. Amikor a manchesteri klaszterpoltikáról, illetve projektekről beszélünk, akkor az nem magára a városra koncentrálódik, hanem a megyére és egyes esetekben a régióra. Ugyanez igaz a klasztermenedzsment szervezet tevékenységére is, amely nemcsak a Greater Manchesteri megyére, hanem az egész Észak-Nyugati Régióra kiterjed.
A megye és a régió klaszterfejlesztéshez kapcsolódó szervezeti
A házigazda (Commission for the New Economy – Bizottság az Új Gazdaságért) meghívta előadóként a régió azon szervezeteinek képviselőit, akik az új média szektor versenyképességének növeléséért, illetve a szektorban tevékenykedő vállalkozások közötti regionális, nemzeti és nemzetközi szintű kereskedelmi és innovációs kooperáció fokozásáért felelnek. Ezek a szervezetek az alábbiak voltak:
- Northwest Regional Development Agency (Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség)
- Northwest Vision and Media (Észak-Nyugati Vizuális és Média Klasztermenedzsment Szervezet)
- Manchester Digital Development Agency (Manchesteri Fejlesztési Ügynökség a Digitális szektorért)
- Manchester Digital (Digitális Manchester)
- Greater Manchester Chamber of Commerce (Manchester megye Kereskedelmi Kamarája)
- MediaCity:UK (PPP összefogás keretében megvalósuló infrastruktúra fejlesztési projekt)
Az előadásokat követően a projektben résztvevő városok képviselői a saját tapasztalataik megosztásával támogatták a Manchester City régió szakembereinek munkáját, illetve érdeklődhettek a legjobb gyakorlatok iránt.
1. nap
Az elő napon a Commission for the New Economy, valamint a Northwest Vision and Media képviselői mutatták be a régió fejlesztési politikáját, stratégiáját és projektjeit. A felvezető előadásokban a házigazdák bemutatták azokat a problémákat/felvetéseket, amelyek megoldására a szeminárium(ok) keretében várnak megoldási javaslatokat. Ezek a problémák/felvetések az alábbiak voltak:
1. Manchester a termelékenységi mutatói alapján és a gazdasági méreteihez képest alulteljesít.
2. A hagyományos klaszter alapú fejlesztési politika eddig kevés hozzáadott értéket katalizált.
3. Kereskedelmi kapcsolatok hiánya a manchersteri cégek között, különösképpen az új média szektor képviselői között.
4. Kereskedelmi kapcsolatos hiánya a régió új média klasztere és más klaszterek között.
5. Szükségszerű új politika és megközelítésmód alkalmazása a klaszterek közötti innováció terjedése érdekében.
2. nap
A második nap első felében a MediaCity:UK projekt igazgatójának, majd az infrastruktúra fejlesztésért felelős társaság (Peel Holding) vezetőjének előadása keretében a résztvevők megismerhették a régió legnagyobb fejlesztési projektjét a “MediaCity:UK”-t, majd a nap hátralevő részében a helyi klaszterpolitikáért felelős szakemberek, illetve a megjelent klasztermenedzserek külön-külön tartottak kerekasztal megbeszélést egyrészt a lehetséges lokális szintű klaszterpoltikai eszközökről, másrészt a klaszterek közötti együttműködést serkentő megoldásokról.
3. nap
A harmadik napon a CLUSNET projekt szakmai tanácsadója, Örjan Sölvell az International Business at Stockholm School of Economics (SSE) professzora elemezte ki a szemináriumi foglalkozások során feltárt problémákat, illetve összefoglaló prezentációjában mutatta be a csoportmunkák eredményeként feltárt megoldási javaslatokat. A klaszterek fejlesztésével kapcsolatban a szemináriumon az alábbi megoldási javaslatok születtek:
a.) Projektadatbázis összeállítása a klaszter tagok, illetve a klaszterek közötti együttműködések megalapozása érdekében.
b.) A klaszterek fejlesztését, illetve a közös projektek megvalósítását serkentő pályázatok kiírása a klaszterek számára.
c.) A klaszterek díjazása (”Cluster Award”) évente a sikerességük alapján.
d.) A klaszteren belüli fejlesztési eredmények díjazása (”Prototípus Verseny”).
e.) A médiakapcsolatok erősítésén keresztül tudatosítani kell a klaszterek jelentőségét a piac és a kormányzat számára.
f.) Living Lab-ek létrehozatala a klaszteren belüli kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatása érdekében.
Az MMKlaszter lehetőségei
A szemináriumi foglalkozások keretében az MMKlaszter négy olyan klaszterfejlesztésért felelős, illetve klasztermenedzsment szervezet tevékenységét ismerhette meg közelebbről, amelyekkel való együttműködés az MMKlaszter számára az alábbiak miatt fontos:
- a finn klaszterfejlesztési politikai eredményeként az ICT-vel kapcsolatos klaszterek tevékenységének kezdete 2004-2005-re vezethető vissza, így a finneknek legalább 4-5 éves tapasztalatuk van a klaszterek (sikeres) működtetése terén. A helsinki régióban működő klaszterfejlesztési programért felelős Culminatum Ltd.-vel való együttműködés egyrészt a best practice-ek átvétele miatt fontos, másrészt azért is, mert ez a szervezet menedzseli az ICT-vel kapcsolatos klasztereket is, a DigiBusiness Klasztert és a Ubiquitous Computing Klasztert, amelyekkel való kapcsolat hasznos lehet FP7-es, vagy JTI programokon való indulás esetén. Emellett a helsinki régióban működik egy egészségügyi és medikai klaszter is (Healthcare Business Cluster), amellyel az AAL programokban való közös részvétel miatt szeretnénk együttműködni. Emellett klaszter tagjaink kölcsönös piacra lépését tudnánk segíteni az együttműködésen keresztül.
- A spanyol Barcelona Digital Technológiai Központ menedzseli a régió ICT Klaszterét, amelynek három fő fókuszterülete közül kettőben (egészségügy, mobilitást támogató fejlesztések) is érintett az MMKlaszter. Várhatóan az év végén megjelenő nemzetközi AAL programban tudnánk közös projektet indítani a Barcelona Digitallal.
- A német “Made-in-Dortmund” összefogás ernyője alatt hét tematikus klaszter tevékenységét menedzselik, illetve segítik a szektor szereplőinek nemzetközi szintű érvényesülését. Az MMKlaszter számára egyrészt az Automatizálási, másrészt a Járműipari klaszterrel való együttműködés lehet hasznos, hiszen mindkét iparágban beágyazott rendszerként megjelennek a mobiltechnológiára és multimédiás alkalmazásokra épülő megoldások.
- Az eindhoveni székhelyű BrainPort BV felelős a holland délkeleti régió high-tech iparágának globális szintű pozícionálásáért. Ennek a régiónak a legmagasabb a kutatás-fejlesztési aktivitása Hollandiában és e régió járul hozzá a legnagyobb mértékben Hollandia előkelő innovációs pozíciójához a European Innovation Scoreboard (EIS) alapján. Emellett 2009-ben Eindhoven városát is beválasztották a világ 7 legfejlettebb “Intelligens Közösségébe “. A BrainPort sikerének egyik eleme a stratégiai tervezés, amelynek köszönhetően olyan fejlesztési stratégiával rendelkeznek, mely 2013-ig jelöli ki a fejlesztési irányokat a régió számára. Az MMKlaszter számára a BrainPort BV-vel való együttműködés a best practice-ek elsajátítását, illetve a BrainPort BV által vezetett nemzetközi K+F konzorciumokban való részvétel jelentheti.
Javaslatok a Fővárosi Önkormányzat számára
A Fővárosi Önkormányzat számára stratégiai jelentőségű lehet a régióban működő akkreditált innovációs klaszterekkel való együttműködés a város, a térség és a régió kiemelt jelentőségű fejlesztéseinek megvalósítása során. A Fővárosi Önkormányzat és az akkreditált klaszterek közötti együttműködés fejlesztése érdekében egy olyan fórumra lenne szükség, amelyen az érintett felek megosztják egymással rövid- és középtávú fejlesztési elképzeléseiket, illetve feltárják, hogy miképpen járulhatnának hozzá egymás fejlesztéseinek hatékonyabb megvalósulásához.
Immár az 5 akkreditált klaszter a közép-magyarországi régióban közel 200 vállalkozást és kutatóhelyet fog össze, így a Fővárosi Önkormányzat e klasztereket tömörítő fórumon keresztül érhetné el a város és a régió innovációs potenciáljához legnagyobb mértékben hozzájáruló szereplőket.
Ezek a – már minősített – klaszterek jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel, valamint naprakész információkkal rendelkeznek a régió meghatározó szereplőinek üzleti és kutatás-fejlesztési potenciáljáról, valamint az utóbbi szereplők rövid- és középtávú fejlesztési projektjeiről, kezdeményezéseiről. Ezen információk birtokában az akkreditált klaszterek szakmai partnerként segíthetik a Fővárosi Önkormányzat munkáját a stratégiaalkotás, a fejlesztési projektek tervezése és megvalósítása során.
SZAKMAI NAPOK ELŐADÁSAI
Az elő napon a Commission for the New Economy, valamint a Northwest Vision and Media képviselői mutatták be a régió fejlesztési politikáját, stratégiáját és projektjeit. Az első előadás keretében a hallgatóság megismerhette Manchester geopolitikai és gazdasági súlyát regionális és nemzeti szinten, valamint a régió jelentősebb szektorait (és egyben klasztereit), amelyek az alábbiak voltak:
1. légi közlekedés,
2. pénzügyi szolgáltatások,
3. élettudományok,
4. kreatív/digitális/új média,
5. gyártással foglalkozó iparágak,
6. infokommunikációs technológiák/kommunikáció.
A házigazdák a kreatív/digitális/új média szektor tevékenységét vették górcső alá a régió e szektorral kapcsolatos tradíciói, komparatív előnyei, adottságai, illetve fejlődési potenciálja alapján. A szektorba az alábbi tevékenységeket végző társaságokat sorolták be:
1. digitális tartalmak előállításával, szórásával, terjesztésével foglalkozó társaságok,
2. könyv és újságkiadással foglalkozó társaságok,
3. művészeti előadások szervezésével foglalkozó társaságok,
4. vizuális művészettel és design-nal foglalkozó társaságok.
A felvezető előadásban a házigazdák bemutatták azokat a problémákat/felvetéseket, amelyek megoldására a szeminárium(ok) keretében várnak javaslatokat. Ezek a problémák/felvetések az alábbiak voltak:
1. Manchester a termelékenységi mutatói alapján és a gazdasági méreteihez képest alulteljesít.
2. A hagyományos klaszter alapú fejlesztési politika kevés hozzáadott értéket katalizált eddig.
3. Kereskedelmi kapcsolatok hiánya a manchersteri cégek között, különösképpen az új média szektor képviselői között.
4. Kereskedelmi kapcsolatos hiánya a manchesteri új média szektor és más klaszterek között.
5. Szükségszerű új politika és megközelítésmód alkalmazása a klaszterek közötti innováció terjedése érdekében.
A felvezető előadást követően került sor a régió klasztermenedzsment szervezetének (Northwest Vision and Media), valamint a régió jelentősebb projektjeinek rövid bemutatására is. A Northwest Vision and Media klasztermenedzsment feladata a régió kreatív gazdaságának támogatása az alábbi tevékenységeken keresztül:
- 1,2 millió font befektetése a régióban található cégekbe, termékekbe és projektekbe.
- “Digitális és Kreatív Képességek Program” indítása a térség humán erőforrás fejlesztése és specializálása érdekében.
- Évente közel 250 ezer fonttal kulturális intézményekbe és fesztiválokba való befektetése.
- Évente közel 750 ezer font befektetése alacsony költségvetésű filmek elkészítésébe.
- Networking, matchmaking rendezvények szervezése.
- “Nagyon Hasznos Emberek Program” szervezése, amelynek keretében a digitális és a kreatív világ legelismertebb szakembereivel hozzák össze a régió vállalatait.
- A régió vonzerejének növelése.
- A Media City marketingjének biztosítása.
- 3,4 millió font értékű innovációs projekt koordinálása (NothernNet and Media Network), amelynek keretében szuper szélessávú hálózat kerül kiépítésre a vállalatok közötti real-time kollaboráció biztosítása érdekében Észak-Angliában.
A szervezet fő finanszírozói az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (Northwest Regional Development Agency), valamint a UK Film Council.
Érdekesség, hogy a szervezet hivatalosan 2009. április 2.-a óta működik klasztermenedzsment szervezetként és a klaszter kifejezés helyett is inkább a szektor kifejezést használták a helyi szakértők, amiből arra lehet következtetni, hogy az EU klaszteresedési törekvéseinek köszönhetően került sor a “klaszter szerep” felvállalására és a mainstream-hez való csatlakozásra, így a Northwest Vision and Media esetén nem beszélhetünk bottom-up klaszteresedési folyamatról. (szerz. megjegyz.: Ugyanakkor az is igaz, hogy az eredményességet nem a név határozza meg.)
További érdekesség, hogy a Northwest Vision and Media működésének finanszírozásához jelentős mértékben hozzájáruló Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség folyamatosan monitorozza és értékeli a szervezet tevékenységét (pl.: célok, feladatok, mérföldkövek), amelyeket előre lefektettek a két társaság között köttetett finanszírozási szerződésben. Ennek keretében a Northwest Vision and Media negyedévente készít jelentést a tevékenységéről, amelynek jóváhagyását követően kerül sor a további támogatás kifizetésére. Ezenkívül minden egyes egyedi projekt évente auditálásra kerül.
Projekt: MediaCity:UK
Elsőként a klasztermenedzsment szervezet prezentációjában (majd a második napon egy tanulmányi látogatás keretében) került sor a “MediaCity:UK” projekt rövid bemutatására is, amely jelenleg a régió és Nagy Britannia egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztési és infrastrukturális beruházása.
A MediaCity:UK projekt célja egy olyan Európai szintű és globális színvonalú high-tech központ kiépítése a kreatív, a digitális és a média iparágak szereplői számára, ahol egy helyen koncentrálhatók a filmipar szereplői, a műsorgyártók, a műsorszórók, a mobil és webes tartalomszolgáltatók és multimédiás alkalmazásfejlesztők, az egyetemi kutatói infrastruktúra, az inkubációs szereplők, valamint a (kockázati) tőkebefektetők. (szerz. megjegyz.: a MediaCity:UK összességében egy “város a városban” koncepció egy külön zöldövezeti, kreatív szellemi és infrastrukturális környezetben Manchestertől alig két kilométerre.)
2011-től közel 36 hektáron (és az évtized végére majdnem 200 hektáron) kezdi meg működését a MediaCity:UK (első fázis, 500 millió font értékű beruházás, ami közel 150 milliárd forintnak felel meg napjainkban), amelynek építése 2007-ben kezdődött el.
- Ingatlanfejlesztési projekt, amelynek keretében kiépülnek az alábbiak:
- Európa legnagyobb méretű HD minőségű stúdió komplexuma összesen 7 darab HD stúdióval;
- Két audió stúdió, amelyek közül az egyik a BBC Philharmonic stúdióé lesz;
- 700.000 sq feet irodaépület;
- 80.000 sq feet kiskereskedelmi és szabadidős tér;
- 378 apartman épület;
- 218 ágyas szálloda;
- 5 hektár zöld park, amely tartalmaz egy 9.000 ember befogadására alkalmas teret is (”piazza”);
- Telekommunikációs beruházás:
- legmodernebb üvegszál technológiával kiépített hálózat;
- FTTx csatlakozási lehetőség a szállodákban és az apartmanokban;
- Sötét szál (dark fibre) csatlakozási lehetőség;
- Nagysebességű lefedő wifi hálózat;
- HD minőségű közvetítési lehetőség a MediaCity parkjaiból a park alatt húzódó telekommunikációs infrastruktúrának köszönhetően.
- Média piactér (vagy értéklánc), ahol megtalálható(k):
- a média ipar vertikális és horizontális szereplői;
- a kutatói szféra, amely a legújabb technológiákat és eszközöket kutatja/validálja a média ipar számára;
- a felsőoktatás, amely a média ipar számára képez ki szakembereket;
- a legnagyobb angol műsorgyártók, mint a BBC és az ITV;
- a műsorgyártók köré csoportosuló beszállítók;
- a long-tail végét kiszolgáló start-up vállalkozások;
- Üzleti inkubációs központ, amely fizikai teret, menedzsmentet és piacot biztosít a start-up vállalkozások számára.
- A régió vízióját megvalósító projekt, amely által a régió a digitális és a kreatív gazdaság globális szereplőjévé válhat.
Felmerül a kérdés, hogy miért pont Manchester vonzáskörzetében kerül sor egy ilyen jellegű és volumenű beruházás megvalósítására és miért nem London, a világ egyik legnagyobb üzleti központjában. A kérdésre a MediaCity:UK igazgatója az alábbi felsorolással támasztotta alá, hogy miért itt valósul meg ez a beruházás:
- Manchestert már ma is úgy ismerik, mint a kreatív és digitális iparág egyik vezető városa.
- Európa második legnagyobb kreatív klaszterének a bázisa.
- Manchester vonzáskörzetében (1 órás autóútra) 18 felsőoktatási intézményben közel 300 média kurzust kínálnak a hallgatók számára, illetve közel 15 ezer diák tanul a vonzáskörzetben számítástechnikával kapcsolatos tudományokat.
- A Salfordi Egyetem, amely a MediaCity:UK projekt kutatói és oktatói bázisát biztosítja, évek óta a rádió és TV gyártással, az annimáció készítéssel, a médiatechnológiákkal, valamint az informatikai és videojátékok fejlesztésével kapcsolatos képzéseken keresztül járul hozzá az iparág humán erőforrás igényeinek kielégítéséhez.
- A BBC North West és az ITV is több évtizede működtett stúdiókat Manchesterben.
- Kereskedelmi TV csatornák számára jelenleg is több cég gyárt produkciókat.
Az előbbi előzmények mellett az alábbi tényezők is meghatározták a MediaCity:UK projekt elindulását, amelyek:
- a BBC 2005-2006 között úgy határozott, hogy Észak-Angliában keres helyet 5 részlegének, amelyben közel 2.500 főt kíván foglalkoztatni.
- A Salfordi Egyetem új oktatói és kutatói komplexum felépítését jóváhagyta a brit kormány, amelynek eredményeként több mint 800 diák és személyzet kiszolgálására alkalmas épületkomplexum épülhet meg.
- Salford városának városrehabilitációs stratégiai tervei.
A projektnek köszönhetően az alábbi multiplikatív eredményekre számíthat a regió:
- több mint 15.000 fővel fog nőni a foglalkoztatottak létszáma,
- több mint 1.000 új vállalat fog megjelenni elsősorban a kreatív és új média szektoran,
- évente 1.500 gyakornok számára lesz gyakornoki hely,
- évente 1.5 milliárd font plusz bruttó hozzáadott érték fog keletkezni.
A második nap első felében a résztvevők először a régió legnagyobb fejlesztési projektjét, a “MediaCity:UK”-t ismerhették meg a projekt igazgatójának, valamint az ingatlanfejlesztésért felelős társaság (Peel Holding) vezetőjének előadása során, majd a nap hátralevő részében a helyi klaszterpolitikáért felelős szakemberek, illetve a megjelent klasztermenedzserek külön-külön tartottak kerekasztal megbeszélést. A Mobilitás és Multimédia Klaszter képviselője az utóbbi csoportmunkában vett részt, amelyen megismerhette a spanyol Barcelona Digital, a finn Culminatum, valamint a német Stadt Dortmund Wirtschaftsförderung projektkezdeményezéseit, kutatás-fejlesztési tématerületeit.
A harmadik napon a CLUSNET projekt szakmai tanácsadója, Örjan Sölvell az International Business at Stockholm School of Economics (SSE) professzora elemezte ki az első két nap munkája során feltárt problémákat és lehetőségeket. Sölvell professzor összegzését követően a megjelent szakértőket két csoportra osztották, akiknek ajánlásokat és megoldásokat kellett megfogalmazniuk a manchesteri szakemberek számára. Az egyik csoport a városi döntéshozók, valamint a városfejlesztésért felelős szervezetek számára klaszterpolitikai ajánlásokat, míg a másik csoport a klaszterek fejlődését támogató eszközöket fogalmazott meg a csoportmunka eredményeként. A csoportmunkák eredményét végül Sölvell professzor összegezte prezentációjában.
Sölvell professzor a városi döntéshozók számára az alábbiakban összegezte az ajánlásokat: “Az örök kérdés: miben van komparatív előnye a városnak, vagy a régiónak? A globális innovációs értékláncban mi az a terület, amiben jobbak lehetünk, mint a szűkebb, vagy tágabb környezetünk? Ha erre a kérdésre sikerül megtalálni a választ, akkor a város-, az oktatás-, az infrastruktúra és üzleti környezet fejlesztési stratégiáit arra kell alapozni. Lásd a MediaCity:UK projekt esetét.”
HASZNOS LINKEK
Az Észak-Nyugati Régió új média szektorának/klaszterének fejlesztéséért felelős szervezetek:
1. Commission for the New Economy: http://www.manchester-enterprises.com
2. Manchester Digital Development Agency: http://www.manchesterdda.com
3. Manchester Digital: http://www.manchesterdigital.com
4. Greater Manchester Chamber of Commerce: http://www.gmchamber.co.uk
5. North West Vision and Media: www.visionandmedia.co.uk
6. Northwest Regional Development Agency: http://www.nwda.co.uk/
7. MediaCity:UK http://www.mediacityuk.co.uk/
MEDIA CITY:UK
1. Manchester Evening News: Media City plans reveald, 2007. április 20., webiste: http://www.manchestereveningnews.co.uk/news/s/1005/1005037_media_city_plans_revealed.html
2. Crain’s Manchester Business: Ascent plans partnership with Media City, 2009. június 17., webiste:
http://www.crainsmanchesterbusiness.co.uk/apps/pbcs.dll/article?AID=/20090617/FREE/906179989/0/frontpage/-/-/ascent-plans-partnership-with-media-city
3. Crain’s Manchester Business: Data centre firm plans L2m opening at Media City, 2009. június 22., website:
http://www.crainsmanchesterbusiness.co.uk/apps/pbcs.dll/article?AID=/20090622/SUB/306229988/1064/INFORMATIONTECH
4. How do: Newman to leave Liverpool Culture Company to head up Media City comms, 2008. július 15., webiste:
http://www.how-do.co.uk/north-west-media-news/north-west-broadcasting/newman-to-leave-liverpool-culture-company-to-head-up-media-city-comms-200807153045/
5. Broadcast Now: What next for MediaCityUK?, 2009. április 7., website:
http://www.broadcastnow.co.uk/what-next-for-mediacityuk/2017347.article
6. Broadcast Now: MediaCityUK: The city within the city, 2009. március 4., webiste:
http://www.broadcastnow.co.uk/mediacityuk-the-city-within-the-city/2002588.article
7. http://www.slideshare.net/Endac1/media-city-uk-presetation-3rd-dec-presentation
8. www.careers.salford.ac.uk/bbcaward.doc
9. Broadcast Now: North West media agency gets funding boost, 2009. április 3., website:
http://www.broadcastnow.co.uk/news/multi-platform/news/north-west-media-agency-gets-funding-boost/2016235.article
A szemináriumon részt vett (vagy képviselt) klaszterek linkjei:
1. Culminatum Ltd (Helsinki Region Centre of Expertise) – http://culminatum.fi
2. Digibusiness Cluster (Helsinki Region) – http://www.digibusiness.fi/portal/eu
3. Ubiquitous Computing Cluster Programme (Helsinki Region) http://www.swbusiness.fi/portal/
4. Ubiquitous Computing Cluster: http://www.oske.net/ubi/ubiquitous_computing/
5. Barcelona Digital ICT Cluster: http://www.bdigital.org/EN/clustertic/Pages/Quees.aspx
6. High-Tech Made in Dortmund: http://www.produktionswirtschaft-dortmund.de/de/home/
7. BrainPort Operations BV: http://www.brainport.nl