Az első Prototípus Verseny megrendezésére 2009 márciusában került sor, amelyet áprilisban már a második követett, majd egy kis nyári pihenő után szeptemberben megrendezésre került a harmadik is. És mi az eddigi statisztika? Fél év alatt három “protoversenyen” 18 társaság 26 prototípust mutatott be, amelyek közül 10 lett visszahívva második körös tárgyalásra, majd 4 társaság eljutott a szerződéses fázisba, míg 1 társasággal egy közös pályázat kerül beadásra szeptember végén.
A Prototípus Verseny egy olyan platform, amely elsősorban az MMKlaszter tagjai számára teremt lehetőséget a megfelelő piaci/hasznosító partner megtalálására. Az első három protoverseny azoknak a prototípus gazdáknak kedvezett, amelyek elsősorban telekommunikációs szolgáltató partnerrel keresték az együttműködési lehetőséget. Ez a partner az MMKlaszter esetén a Magyar Telekom Csoport volt.
A jövőben várhatóan további “fejlesztéseket” fogunk végrehajtani a protoversennyel kapcsolatban, hogy még hatékonyabb legyen az “egymásra találás” folyamata. Ezek a fejlesztések legalább az alábbiak lesznek:
- további szakmai befektetői kör és hasznosító partnerek bevonása a folyamatba, akik keresik az innovatív prototípusokat befektetési és hasznosítási célból,
- a prototípus gazdák piaci lehetőségeinek segítése az üzleti tervezés segítése által.
A Prototípus Verseny megmutatta, hogy nagyon sok olyan innovatív fejlesztési eredmény van ma Magyarországon, amelyeknek szüksége van a megfelelő hasznosító partner megtalálására. E prototípusok intézményesített felkarolása által egy olyan innovációs folyamatot lehetne elindítani Magyarországon, amely által Magyarország innovatív eredményei ismét láthatóvá válhatnának, akár az Európai Unió szintjén is.
A Prototípus Versenyeinken eddig az alábbi prototípusok kerültek bemutatásra:
2009. szeptember 15. – 3. Prototípus Verseny:
1. Opennetworks Kft.: Click-to-Call
2. Opennetworks Kft.: Média szerver
3. GFTH Kft.: Professzionális sales támogatás írás minták automatizált feldolgozás alapján
4. GFTH Kft.: Megmondom ki vagy! – avagy automatizált mobil-grafológia API az iwiw számára
5. Pázmány Péter Katolikus Egyetem: Vezeték nélküli érzékelő rendszer intelligens épületek számára
6. TrueBlue Kft.: CreditNet
7. BME TMIT SpeechLab: Mobiltelefonos RSS olvasó
2009. április 30. – 2. Prototípus Verseny:
1. MédiaLab Kft.: MMS fal alkalmazás
2. I-QRS Kft.: Telemetriás sportöv
3. Skawa Kft.: Gepelo.hu
4. iMind Kft.: “Kérdezd a helyi tudakozót!” – helyfüggő alkalmazás
5. WebLords Kft.: Visuland.com – hang és minialkalmazás alapú virtuális valóság
6. BME TMIT SpeechLab: Voicemail-to-SMS alkalmazás
7. BME TMIT SpeechLab: Automatikus orvos-beteg időpont beosztó rendszer
2009. március 26. – 1. Prototípus Verseny:
1. ODIN Budapest Kft.: Terhelt, fogvatartott mozgásának és nyomon követésének komplex rendszere
2. MédiaLab Kft.: IPTV “mini alkalmazások”
3. Carnation Zrt.: Wondeer
4. Carnation Zrt.: Silverlight alapú videoeditor alkalmazás
5. Artklikk Kft.: Élő mobil multimédia disztribúció, mobil közösségek
6. BME MIK – Amorg: Smiwle!: A szociális hálóban lévő üzleti lehetőséget kiaknázó mobil rendszer
7. AITIA Zrt.: Forgalmi mix & mátrix meghatározás 1 Gbps és 10 Gbps Ethernet linkek monitorozásával
8. Netvisor Zrt.: Multimédia szolgáltatás kép- és hangminőség ellenőrző eszközök
9. Infokomm Innovátor: Pozícionálás és helyfüggő szolgáltatási keretrendszer
10. BME TMIT: Mobil videotelefon képmanipulációval
11. BME HIT: Nyelvi kivonatoló és elemző rendszer mobilra és IPTV-re
12. BME TMIT SpeechLab: Navigáció látássérülteknek, szemüvegeseknek és gyerekeknek
Az idén még egy protoverseny kerül megrendezésre várhatóan november végén. Amennyiben befektetőként/hasznosító partnerként szeretne megjelenni ezen a versenyen, vagy prototípusát szeretné bemutatni, kérjük, jelezze azt az MMIrodának!