A CIP ICT PSP programmal kapcsolatos információs nap megrendezésére került sor 2010. január 14-én Brüsszelben, ahol a résztvevők megismerhették a pályázati konstrukció hat résztémáját és jellemzőit. Másnap, január 15-én a PSP egyik résztémájával, a “Smart Cities“-zel kapcsolatban került sor projekt-előkészítő workshop megtartására. A PSP-re való felkészülés jegyében az MMKlaszter is képviseltette magát a workshopokon.
A PSP, azaz “Policy Support Program” alapvető célja, hogy új, innovatív technológiák szélesebb körű elterjesztésével támogassa az Unió által kitűzött politikai célokat. Kutatás-fejlesztést ez a kiírás nem támogat, de pályázni lehet korábbi kutatatási programok során kifejlesztett prototípusokkal, illetve gyakorlatban már bevált alkalmazások szélesebb körű felhasználásával.
- Kiírás azonosító száma: CIP-ICT PSP-2010-4
- Kiírás: 2010. január 21. – Beadási határidő: 2010.június 1.
- Rendelkezésre álló összeg: 107 M EUR.
- A kiírás, és minden lényeges információ megtalálható: link
Az idén 6 témára lehet pályázni, és az alábbi 3 típusú konzorciumi összetételben. Konzorciumi formák:
- A „PILOT A” konzorciumok alapvetően közintézmények (public authorities) együttműködésén alapulnak, minimálisan 6 ország részvételével. KKV-k is részt vehetnek a konzorciumban, de fő szabályként közvetett módon kaphatnak támogatást. További infó: link
- A „PILOT B” konzorciumok keretében KKV közvetlenül kaphatnak támogatást, minimálisan 4 ország képviselte szükséges bármilyen jogi személy által. További infó: link
- A „THEMATIC NETWORK” konzorciumok is közvetlenül támogatnak KKV-ket, minimálisan 7 ország képviselte szükséges bármilyen jogi személy által. A hálózat célja, hogy minél szélesebb körben terjessze a célkitűzés által megjelölt területen elért eredményeket, illetve kapcsolatot építsen ki a témával foglalkozó szervezetek között. Egy-egy téma kapcsán általában csak 1 hálózat kiépítését támogatják. További infó: link
A Klaszter tagjai számára elsősorban a PILOT B kiírásokat ajánljuk tekintettel arra, hogy a “PILOT A”–nál domináns a közszektor, míg a “THEMATIC NETWORK”-nél a széles kapcsolatrendszer előfeltétel, és mindössze egy projekt kerül kiválasztásra.
A 6 téma 21 altémája közül az MMIroda – az MMKlaszter kompetenciáit és kapacitásait figyelembe véve – az alábbiakat javasolja az MMKlaszter tagjai számára:
- 1.3: Energy efficient co-operative transport management systems. The aim is to facilitate the uptake and best use of co-operative mobility services in Europe. The pilots should lead to a set of specifications for cities for the procurement, testing, installation, operation and monitoring of state of the art cooperative traffic management systems and services. These should be based on vehicle-to-vehicle and vehicle-to-infrastructure communications, in view of significantly improving both the safety and energy efficiency of traffic.
- 2.5: Open access to scientific information. The aim is to support experiments with open access to scientific information and explore new paradigms for accessing and using this information. Experiments can relate to:
– new ways to carry out peer review,
– rendering, querying and linking scientific information and the related underlying datasets (e.g. by developing data journal experiments linked to existing publications),
– establishing initiatives to ensure the quality and trustworthiness of repositories and/or frameworks for the audit and certification of these repositories.
- 3.3: e-Accessibility of Public Digital Terminals. The aim of the pilot is to validate in real life settings accessibility and user-friendliness of PDT. Pilots should deploy accessibility / usability features for equipment and services at relevant levels e.g. physical design and access to PDTs, software and interfaces, as appropriate. Possible solutions encompass, among others, use of mobile devices or assistive technologies for man-machine interaction, vocal input / output, software adaptation etc.
- 4.1: Open Innovation for future Internet-enabled Services in “smart” Cities. E résztémával kapcsolatban 2010. január 15-én külön projekt-előkészítő workshop-ot tartottak Brüsszelben, amelyen sor került előzetes projektjavaslatok bemutatására.
2010. január 15.: “Smart Cities” workshop összefoglalója
A munkaprogram vonatkozó részéből kiderül, hogy ez a kiírás új kezdeményezésnek számít a PSP-n belül, idén írták ki először. Csak PILOT B –ket fognak támogatni, melyek közül az egyik kifejezetten RFID specifikus lesz. A keretösszeg 16 M EUR, ebből kb 3 M-t szánnak az RFID-s projektre, így várhatóan összesen 5-6 ötletet fognak támogatni. Az ipar, és a vállalkozások részvételére kiemelten számítanak.
A program lényege, hogy olyan internet alapú szolgáltatások elterjesztését támogassák, melyeken keresztül egyrészt megfigyelhetők az új technológiák iránti fogyasztói igények, másrészt pedig széles körben alkalmazhatók, és adaptálhatók. A különböző országok közötti tapasztalat, és információ csere kiemelten fontos elem. A partnerek adaptálják, integrálják, illetve kiterjesztik saját, és egymás korábbi tapasztalatait. A kiírás szerint az RFID – és ezzel kapcsolatosan az Internet-of-Things, a 3D – kitüntetett figyelmet kap, egy PILOT –ot kifejezetten ennek szeretnének szentelni.
A támogatás mértéke max. 50%. Ebbe értendő: személyügyi kiadások, alvállalkozók, közvetlen és közvetett kiadások.
Az MMIroda összegyűjtötte az előzetes projektjavaslatok prezentációit és a kontaktszemélyek elérhetőségeit. A következő napokban az MMIroda egy projektjavaslatot állít össze és megkezdi a brokerage tevékenységet.
További információk előzetes bejelentkezés alapján, személyes konzultáció keretében az MMIrodánál kaphatók!