Az Európai Bizottság az E-Health alkalmazások gyakorlatának és jogi hátterének megvitatása okán tartott wokshop-ot Brüsszelben 2010. március 2-án, amelyen az MMKlaszter brüsszeli képviselete is részt vett.
2008 novemberében hozta nyilvánosságra a Bizottság a közleményét a távorvoslásról, melyben megfogalmazta azon szándékát, hogy 2009 folyamán elemzést fog közzé tenni a távorvoslási szolgáltatásokra alkalmazandó közösségi jogi keretről. Az ICT for Health unit képviselője, Catalina Dima bemutatta azt a munkadokumentumot, melyre építve készíti a Bizottság a témában esedékes következő közleményét „az EU jog alkalmazása a távorvoslási szolgáltatásokra” elnevezéssel.
A távorvoslás fogalmának meghatározása
A távorvoslás egészségügyi szolgáltatások nyújtása IKT igénybevételével, olyan helyzetben, ahol az egészségügyi dolgozó és a beteg (vagy a két egészségügyi dolgozó) nem azonos helyen tartózkodik. Egészségügyi adatok és információk biztonságos továbbítását foglalja magában, szöveges, hang-, képi vagy más formában, amely a megelőzéshez, a betegek diagnosztizálásához, kezeléséhez és nyomon követéséhez szükséges. A távorvoslás a szolgáltatások széles körét fogja át. A szakértői értékelésekben leggyakrabban említett formák a teleradiológia, a telepatológia, a teledermatológia, a távkonzultáció, a telemonitoring, a távsebészet és a távszemészet.
A 2008-as közlemény szerint ide tartoznak a telefonos ügyfélszolgálatok/online információs központok betegeknek, a távkonzultációk/e-látogatások vagy videó konferenciák egészségügyi dolgozók között. A bizottsági szakemberek most kifejezésre juttatott véleménye szerint azonban a hagyományos telefon útján nyújtott tanácsadás, illetve a páciens jelenlétében nyújtott szolgáltatás nem minősül távorvoslásnak.
A távorvoslás, mint szolgáltatás jogi környezete
A távorvoslás általában véve egyszerre egészségügyi szolgáltatás és információs társadalommal összefüggő szolgáltatás, így nem vonható ki az EK Szerződés azon rendelkezései alól, melyek a szolgáltatások szabad áramlására vonatkoznak. A másodlagos jogi források közül a 2000/31/EK irányelv (e-kereskedelmi irányelv) hatálya alá tartozik, így a vállalkozások (szakmabeliek) által egymásnak nyújtott szolgáltatás esetén a származási ország elve alkalmazandó, míg a vállalkozások és a fogyasztók közötti tevékenységek esetén ez nem kötelező, lehetséges, hogy a szolgáltatást igénybe vevő országában érvényes jog az alkalmazandó.
Mivel a távorvoslás a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló 1998/34/EK irányelv hatály alá is tartozik, így a tagállamok kötelesek értesíteni a Bizottságot minden olyan szabálytervezetről, mely érinti a távorvoslásra vonatkozó szabályokat.
Mindamellett, hogy a távorvoslásra, mint információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra a fenti szabályok vonatkoznak, annak meghatározása, hogy mi minősül egészségügyi tevékenységnek, tagállami hatáskörbe tartozik. Így addig, amíg nincs egyértelmű fogalom arra, hogy mi minősül egészségügyi tevékenységnek – tekintve, hogy egyes tagállamokban a beteg és az egészségügyi dolgozó egyidejű fizikai jelenléte szükséges – a távorvoslás európai szabályozási keretének kialakítása komoly nehézségekbe ütközik. Egyes szolgáltatások tekintetében nincs egyértelmű szabály arra, hogy távorvoslásnak minősül-e.
A fent említett szabályokon túlmenően a távorvoslással összefüggő adatvédelemre elsősorban az E-Privacy irányelv (2002/58/EK), a beteg jogokra pedig az első olvasati fázisban levő határokon átnyúló egészségügyi ellátásra és a betegjogokra vonatkozó irányelv vonatkozik. Ha elfogadják ez utóbbi irányelvet, ez fogja megteremteni az alapját annak, hogy a Bizottság intézkedést hozzon az e-egészségügyi szolgáltatások nyújtása eszközeinek összehangolásáról.
A közelebbről vizsgált területek a következők:
- Szakemberek akkreditálása, nyilvántartása, tevékenységük engedélyezése
Alapvetően azt a kérdést kell tisztázni, hogy információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül-e az adott szolgáltatás. Ez alapján dönthető el, hogy a szolgáltatást nyújtó, vagy az igénybevevő országának joga vonatkozik-e az esetre. Ezen túlmenően az tisztázott, hogy a hagyományos orvosi képesítésen túlmenően nem lehet további követelményeket előírni a távorvoslásra.
- Felelősség
Az orvosi és a szolgáltatások iránti felelősség tekintetében a nemzeti jogszabályok az irányadók, melyek már összhangban vannak a szerződésekre vonatkozó Róma I és II, illetve az e-kereskedelmi irányelvvel. Ezen felül, a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra és a betegjogokra vonatkozó irányelv fogja majd tisztázni azokat a kérdéseket, melyek a szakemberek felelősségére, és a panaszok orvoslására vonatkoznak.
- Költségtérítés, finanszírozás
A még el nem fogadott határokon átnyúló egészségügyi ellátásra és a betegjogokra vonatkozó irányelv határozza majd meg a speciális szabályokat, addig is az EK szerződés szolgáltatások szabadságára vonatkozó előírásai az irányadók. Az Európai Bizottság joggyakorlatában eddig még nem volt távorvoslásra vonatkozó eset. Jelenleg az egyes tagállamok egészségügyi szolgáltatásoknem egységesek a tekintetben, hogy a távorvoslás egészségügyi tevékenységnek felel-e meg.
- Joghatóság
A joghatóság kérdése alapvetően attól függ, hogy az adott távorvoslási szolgáltatás egészségügyi szolgáltatásnak, illetve információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül-e.
- Adatvédelem
Mivel az egészségügyi állapotra vonatkozó adatok minősített személyes adatok, így a hagyományos adatvédelmi és elektronikus adatvédelmi szabályok alkalmazandók.
A Bizottság a fenti elemek vizsgálata alapján szükségesnek látja a hatályos európai jog pontosítását, illetve a tagállami gyakorlatok között fennálló akadályok lebontását. Ezenfelül arra bíztatja a tagállamokat, hogy közös erővel dolgozzanak ki egy működési/etikai kódexet, amely irányt adna a jövőre vonatkozóan.
További információk a workshopról a klaszter tagok számára az MMIrodánál kaphatók!