A Mobilitás és Multimédia Klaszter immár negyedik alkalommal rendezi meg prototípus versenyét, amelyen jellemzően a klaszterbe tartozó kisvállalkozások mutathatják be piaci bevezetés előtt álló prototípusaikat a hasznosításban potenciálisan érdekelt szakmai és pénzügyi befektetők, illetve multinacionális vállalatok döntéshozóinak.
A tavaly indított kezdeményezés pozitív fogadtatása eredményeként az MMKlaszter „dobozos” termékké fejlesztette az eseményt, amely 2010-től önálló arculattal és szolgáltatás portfolióval kerül piaci bevezetésre.
| StarTech Innovációs Prototípusverseny címmel az MMKlaszter 2010-ben legalább 4 eseményt rendez meg, amelyeken alkalmanként 6-8 prototípus bemutatására nyílik lehetőség. A tavalyi három prototípusversenyen a zsűri előtt 17 társaság 26 prototípusa mutatkozott be, amelyekből 4 esetében a prototípus gazdák több mint 30 millió forintot kaptak a piaci tesztelésre. A tesztek eredményétől függően kerülhet sor idén a 4 prototípus hasznosítására, országos piaci bevezetésre. |
A célunk, hogy 2010 végére a StarTech olyan intézménnyé váljon, amely megteremti a hazai technológia intenzív és innovatív infokommunikációs cégek számára a kiugrási lehetőséget a hazai és a nemzetközi piacra. Ehhez egyrészt seed (magvető) jellegű tőkebefektetés, valamint inkubáció biztosítására, másrészt a piaci hasznosítást, a nemzetközi sales stratégiát támogató kapcsolati tőkére van szükség. A nemzetközi piaci bevezetésig a prototípusok az MMKlaszter mini ökonómiájában nevelkednek, ahol a társaságok pénzügyileg és üzletileg beérhetnek a piaci debütálásra, a szakmai és pénzügyi befektetőkkel való tárgyalásokra.
Az idei évtől a StarTech sorozaton már üzleti angyalok, kockázati tőkebefektetők és a Jeremie tőkepiaci programjának nyertes alapkezelői is részt vesznek.
A StarTech Innovációs Prototípusverseny sorozatot az év végén ismét megrendezésre kerülő Innovációs TechShow-val kívánjuk megkoronázni, amelyen jelentős nemzetközi publicitás mellett mutatjuk majd be a StarTech „kiválasztottjait”, illetve az MMKlaszter leginnovatívabb fejlesztési eredményeit. Az utóbbihoz a „muníciót” az MMKlaszterben jelenleg futó 12 darab, összesen 5 milliárd forint költségvetésű, jellemzően kísérleti fejlesztések eredményei adják majd.
Az idei első, sorozatában a negyedik StarTech Innovációs Prototípusversenyen az alábbi témákban összesen 7 prototípus bemutatására kerül sor:
- Intelligens médiarendszer a lakásban.
- Kulcs a jövő online tartalomvilágához.
- Ajánlórendszerek a vállalati CRM-ben.
- „Egysoros” mobilauthentikáció a biztonságosabb online kereskedelemért.
- A jövő 3dimenziós mobiljai.
- Közép-Kelet-Európai mobil streaming szolgáltatás.
Kapcsolódó linkek:
- Az MMKlaszter korábbi Prototípus Versenyeiről;
- Magyarország első Innovációs TechShow-járól;