Index.hu: “Az idei E3-on kipróbáltuk a Nintendo 3D kijelzős kézikonzolját, a 3DS-t, és olyan élményben volt részünk, ami még egy kis fejfájást is megér. A Sony nem tudott ennyire meggyőző hardverrel előállni, viszont 3D játékokban ő lesz a király.”

Idézetek a cikkből:

“Idén a játékoknál azonban sokkal jobban érdekli a Nintendo-fanokat a cég új kézikonzolja, a 3DS. Az előzetes hírek olyan 3D kijelzőt ígértek, amihez nem kell szemüveg – ez túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen, az E3 előtt be is táraztam néhány Virtual Boy-hasonlatot (a Nintendo eddig nem sokszor nyúlt mellé, de a Virtual Boy nevű, 3D kijelzős konzolja legendásan nagy bukta volt). Felesleges volt. Miután kivárom azt a bő egyórás sort, ami a kiállított 3DS-ek előtt kanyarog, kiderül, hogy a kütyü tényleg működik. 3D, kézben, szemüveg nélkül.

Igaz, olyan korlátokkal, amikből még lehet probléma. Az autosztereó kijelző technológiájának titka pongyolán fogalmazva annyi, hogy precízen irányítja a fényt: minden páros képpontot az egyik szembe, minden páratlant a másikba küld, így hozza létre két különböző képből a térhatást (bár 800 × 240 a kijelző felbontása, ezért valójában csak 400 × 240 képpontot érzékel a júzer). A technológia hátránya, hogy a kijelzőt szemből kell nézni, ha csak kicsit elfordítjuk oldalra a kütyüt, már szétesik a kép. A megoldás másik hátulütője, hogy érzékenyebb játékosoknak fejfájást okoz, és eléggé fárasztja a szemet. Ebből a szempontból nem jobb a szemüveges 3D technológiáknál.”

“A bejelentett és bemutatott játékok legnagyobb erőssége egyébként a 3D, ezt a szekeret kétségtelenül a Sony tolja legjobban – természetesen nem utólag előállított 3D illúzióról van szó, hanem eleve 3D hdtv-re készült játékokról.”

Forrás: Index.hu – “Szemüveg nélküli 3D a kézben“, 2010. június 16.