A Mobilitás és Multimédia Klaszter menedzsment szervezete (MMIroda) megkezdte az Európai Unió Hetedik K+F Keretprogramjának következő info-kommunikációs felhívásán (FP7 ICT Call 7) elindulni kívánó klaszter tagjainak felkészítését.

Az MMIroda ennek keretében széleskörű módszertani támogatást biztosít, első körben elősegítve a projektötletek felhívás- és technológia-specifikus szűrését, továbbgondolását és pályázati írásának elindítását, továbbá több mint 120 nemzetközi partnerére, brüsszeli kapcsolatrendszerére és az FP7 eljárás- és követelményrendszerére alapozva támogatja a konzorciumépítést és a pályázati projektek Európai Bizottsági előszűrését. Ekképpen biztosítja az MMIroda, hogy az MMKlaszter tagok csak olyan pályázatot adjanak be az igen intenzív versenyről híres Keretprogram felhívásaira, amelyen nemcsak tökéletesen illeszkednek a felhívás elvárásaihoz, hanem jelentős technológiai újdonságtartalmuk és gazdasági/társadalmi többletértékük alapján jó eséllyel kedvező fogadtatásra is találhatnak a bírálók körében.

Az FP7 ICT Call7-ben magas kockázatú, hosszútávú alap- és alkalmazott kutatási projekteket támogatnak, melyre 778,5 millió euró keret áll most rendelkezésre.
A Call 7 olyan info-kommunikációs K+F projekteket fog előnyben részesíteni, amelyek képesek lesznek támogatni az alábbi folyamatok előre vitelét és célok elérését Európában és globálisan egyaránt:
Elősegíteni az alacsonyabb karbon-kibocsátás, a nagyobb energiahatékonyság és a fenntartható fejlődés előmozdítását;
Küzdeni a globális felmelegedés ellen;
Támogatni az idősödő populációt;
Az egészségügyi és szociális ellátó rendszerek fenntarthatóságát segíteni;
Az oktatást erősíteni és mérsékelni a digitális esélyegyenlőtlenséget.
A Call 7 az alábbi technológiai kulcsszavak és témák köré épülő projekteket keres a fenti folyamatok megtámogatásához:
Új generációs okos telefonok;
Szenzorhálózatok;
IP konvergencia;
Hálózat alapú digitális média és tartalom;
Cloud computing;
Nyitott web alapú platformok;
Intelligens és kontextus tudatos környezetek.
A pályázatok beadási határideje 2011. január 18.

Az FP7 ICT Call7-ben magas kockázatú, hosszútávú alap- és alkalmazott kutatási projekteket támogatnak, melyre 778,5 millió euró keret áll most rendelkezésre.

A Call 7 olyan info-kommunikációs K+F projekteket fog előnyben részesíteni, amelyek képesek lesznek támogatni az alábbi folyamatok előre vitelét és célok elérését Európában és globálisan egyaránt:

  • Elősegíteni az alacsonyabb karbon-kibocsátás, a nagyobb energiahatékonyság és a fenntartható fejlődés előmozdítását;
  • Küzdeni a globális felmelegedés ellen;
  • Támogatni az idősödő populációt;
  • Az egészségügyi és szociális ellátó rendszerek fenntarthatóságát segíteni;
  • Az oktatást erősíteni és mérsékelni a digitális esélyegyenlőtlenséget.

A Call 7 az alábbi technológiai kulcsszavak és témák köré épülő projekteket keres a fenti folyamatok megtámogatásához:

  • Új generációs okos telefonok;
  • Szenzorhálózatok;
  • IP konvergencia;
  • Hálózat alapú digitális média és tartalom;
  • Cloud computing;
  • Nyitott web alapú platformok;
  • Intelligens és kontextus tudatos környezetek.

A pályázatok beadási határideje 2011. január 18.

Cimkék: ,