A Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központja abból a felismerésből kiindulva, hogy mennyire fontos feladat Egyetemük számára a vállalkozói kultúra elterjesztése, az egyetem-vállalat közötti kapcsolatok kiépítése, a vállalati K+F igények megismerése, hagyományteremtő szándékkal 2011. május 10-én Innovációs Napot tart/szervez.
Az esemény célja többrétű. Rendkívül fontosnak tartjuk felkelteni a kutatókban, hallgatókban, PhD hallgatókban az innováció iránti vonzódást, valamint elősegíteni az egymás közti és a vállalati szférával való kapcsolataik kiépítését, megerősítését. Ezen kívül, célunk annak ösztönzése, hogy az egyetemen keletkezett szellemi termékek a gyakorlatban hasznosult innovációkká váljanak. Továbbá lehetőséget, alkalmat kívánunk teremteni arra, hogy az érdeklődők megismerjék az innovatív, hasznosítható regionális kutatások eredményeit.
Az esemény egy napos lesz (tervezett: délelőtt 10.00-tól délután 15.00. óráig), aminek a helyszínéül a pécsi Tudásközpont szolgál majd.
Tervezett együttműködő partnerek: EHÖK, KÖSZI, magyarországi egyetemek, felsőoktatási intézmények, Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Pécs – Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a PTE-vel együttműködő vállalatok, valamint régiós ipari partnerek, klaszter szervezetek.
A program felépítése a következő lesz:
Több 30 perces előadás, mind belsős (PTE-s) előadók, mind külsős, neves előadók részvételével, témájukat tekintve: PTE K+F+I stratégiája, általánosabb ismertetés az innovációról, konkrét találmányok/projektek/sikertörténetek.
Az előadásokkal párhuzamosan ingyenes PatLib iparjogvédelmi tájékoztató szolgáltatás egész nap.
A rendezvény ideje alatt egy kiállítás keretében megtekinthetők:
a PTE „Feltaláló születik” c. verseny legsikeresebb pályamunkái
PTE-s találmányok, érdekes kutatócsoportok
cégek (szponzorok) standjai, fejlesztései, innovatív találmányai
Szponzorok különdíj felajánlásait várjuk a Feltaláló születik c. verseny legsikeresebb pályamunkákat benyújtó versenyzők számára.
Szponzoroknak biztosítunk: logó megjelenést szórólapon, plakáton, a helyszínen ingyenes megjelenési lehetőséget (standdal, plakáttal stb).

A Pécsi Tudományegyetem Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központja abból a felismerésből kiindulva, hogy mennyire fontos feladat Egyetemük számára a vállalkozói kultúra elterjesztése, az egyetem-vállalat közötti kapcsolatok kiépítése, a vállalati K+F igények megismerése, hagyományteremtő szándékkal 2011. május 10-én Innovációs Napot tart/szervez.

  • Esemény: Innovációs Nap és Feltaláló Születik Verseny
  • Időpont: 2011. május 10.
  • Helyszín: pécsi Tudásközpont

Az esemény célja:

  • Az esemény célja többrétű. A Pécsi Tudományegyetem rendkívül fontosnak tartja felkelteni a kutatókban, hallgatókban, PhD hallgatókban az innováció iránti vonzódást, valamint elősegíteni az egymás közti és a vállalati szférával való kapcsolataik kiépítését, megerősítését. Az esemény célja annak ösztönzése, hogy az egyetemen keletkezett szellemi termékek a gyakorlatban hasznosult innovációkká váljanak. A szervezők továbbá lehetőséget, alkalmat kívánnak teremteni arra, hogy az érdeklődők megismerjék az innovatív, hasznosítható regionális kutatások eredményeit.

Tervezett együttműködő partnerek:

  • EHÖK, KÖSZI, magyarországi egyetemek, felsőoktatási intézmények, Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Pécs – Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a PTE-vel együttműködő vállalatok, valamint régiós ipari partnerek, klaszter szervezetek.

A program tervezett felépítése:

  • Több 30 perces előadás, mind belsős (PTE-s) előadók, mind külsős, neves előadók részvételével, témájukat tekintve: PTE K+F+I stratégiája, általánosabb ismertetés az innovációról, konkrét találmányok/projektek/sikertörténetek.
  • Az előadásokkal párhuzamosan ingyenes PatLib iparjogvédelmi tájékoztató szolgáltatás egész nap.

A rendezvény ideje alatt egy kiállítás keretében megtekinthetők:

  • a PTE „Feltaláló születik” c. verseny legsikeresebb pályamunkái,
  • PTE-s találmányok, érdekes kutatócsoportok,
  • cégek (szponzorok) standjai, fejlesztései, innovatív találmányai.

Szponzorok különdíj felajánlásait várják a szervezők a Feltaláló születik c. verseny legsikeresebb pályamunkákat benyújtó versenyzők számára. Szponzoroknak logó megjelenést szórólapon, plakáton, a helyszínen ingyenes megjelenési lehetőséget (standdal, plakáttal stb) biztosítanak.

További információk az MMIrodától kaphatók.

Cimkék: , ,