Alig egy hónap alatt 86 pályamű érkezett a Magyar Innovációs TechShow szervezőihez a márciusban meghirdetett innovációs versenypályázaton. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 21 találmányt a május 17-18-án megrendezett a Magyar Innovációs TechShow-n mutatják be hazai és nemzetközi közönség előtt.
A március 10-én meghirdetett, “Keressük Magyarország új Neumannjait!” című pályázatra jelentkező magyar fejlesztések jellemzően webes alkalmazások, hardverfejlesztések és mobilalkalmazások, melyek az egészség, a zöld gazdaság és a kreatív gazdaság egy-egy területén nyújtanak szolgáltatást. Azonban a versenyző pályázatok között szerepel űrtechnológiai megoldás, és egyedüláló médiaalkalmazás is. A fejlesztések között találunk nemzetközi innovációs versenyen helyezést elért alkalmazást, sőt olyan megoldást is, amelybe kockázati-tőke társaság már befektetett.
“Szinte minden informatikai karral rendelkező egyetemi városból érkezett pályázat, a pályázók jellemzően a KKV-szektort képviselik. Már első olvasatra is találunk nagyon ígéretes és ötletes megoldásokat” – mondta Nyitrai Zsolt, az NFM infokommunikációs államtitkára, a zsűri tagja. Nyitrai elmondta: a vártnál jóval több találmánnyal neveztek, amit az államtitkár úgy értékelt, hogy ez is bizonyíték a magyarok fantáziadús, kreatív gondolkodására: “említs meg egy fölmerült problémát, egy magyar hozza az ötletes megoldást” – fogalmazott az államtitkár. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 21 pályamunkát a soros magyar EU elnökség hivatalos programjaként elismert Magyar Innovációs TechShow–n mutatják be a nagyközönség, illetve az EU elnökség alkalmából Budapesten tartózkodó európai szakemberek számára. A rendezvényt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK) szakmai együttműködésével, valamint a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szakmai támogatásával szervezik meg május 17-18-án a Jövő Házában.
A kiállítás kapcsolódik a magyar EU elnökség K+F programjának keretében május 16-19. között Budapesten megrendezésre kerülő Future Internet Week rendezvénysorozathoz.
További információk: techshow.mmklaszter.com