Ezúttal Kína került a fókuszba a Klaszter lassan hagyományosnak mondható üzleti reggelijén, amelyre 2011. december 16-án került sor.

Az immár törzshellyé avanzsáló Hadik Kávézóban a reggeli során először Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatának elnöke és a Kínában számos üzleti és fejlesztési projektet végrehajtó Aquaprofit Zrt. igazgatója mesélt tapasztalatairól. Ezt követően Polonyi Katalin, a legutóbbi időkig sanghaji külgazdasági szakdiplomata, jelenleg a Nemzeti Külgazdasági Hivatal vezető tanácsadója beszélt munkájáról, majd a pekingi Magyar Nagykövetség Tudományos és Technikai Attaséja, Szilas Cecília mutatkozott be. Az üzleti reggeli negyedik vendégeként szólalt meg a Magyarországon jelenlévő kínai cégeket összpontosítani igyekvő Talentis Tudáspark fejlesztési igazgatója, Szénási Zsolt.

A vendégek után klasztertagjaink sorából Orosz Mihály, az NNG Kft. képviselője számolt be az NNG Kínában szerzett tapasztalatairól, majd Dévai Endre, az Innomed Zrt. igazgatója beszélt a kínai irodanyitás nehézségeiről, költségeiről, tervezhetőségéről.

A reggeli első felében a megjelent vendégek, kínai üzleti tapasztalatokkal rendelkező tagok a reggeli résztvevői által feltett kérdések kapcsán, azokra válaszolva vezették be a hallgatóságot a kínai üzleti kultúra, piaci igények és adottságok, a kínai gazdasági jövőkép, a magyarok számára is érdekes piaci szegmensek témájába, majd a rendezvény második felében nyílt lehetőség az érdeklődők és a már átélt, kikristályosodott információkkal bíró vendégek személyes kapcsolatfelvételére, az egyedi kérdések, konkrétumok megvitatására.

A sikeres rendezvénysorozat 2012-ben is folytatódik, a következő témáról hírlevelünkben számolunk majd be.