Az Ericsson és a Magyar Telekom Nyrt. közös zsűrizésével zajlott le az MMKlaszter 2012. évi első prototípus versenye, amelyre szép számban érkeztek jelentkezések. A két cég kutatás-fejlesztési, innovációs és üzletfejlesztési szakembereiből álló zsűri által meghallgatott 11 versenyző a korai fázisú ötletektől a prototípus szintig elvitt projektekig különböző fázisban lévő fejlesztéseket mutatott be. A közös zsűrizés egyik fő előnye éppen abban rejlik, hogy a két résztvevő nagyvállalat más státuszú, más készültségű ötleteket tud felkarolni: az Ericsson 1 200 fős kutató-fejlesztő bázisára támaszkodva korai fázisú ötleteket is befogadhat, a Magyar Telekom pedig a T-City projekt lehetőségeit és keretét kihasználva az éles tesztelés lehetőségét, valamint a cég kiterjedt marketing és kommunikációs csatornáinak kihasználását tudja felkínálni.

A versenyzőknek 7 perc állt rendelkezésére, hogy szóban bemutassák, és további 2 perc, hogy élőben demózzák fejlesztésüket, majd további 2 percet kaptak a zsűritől érkező kérdések, felvetések megválaszolására. A fejlesztések széles szórása az egészségügyön át az e-learningen, az autózás, vásárlás kényelmi funkcióin keresztül a telefonos játékig számos területet érintett, az előadók között feltűntek húszas éveik elején járó diákok és évek óta sikeresen működő kisvállalkozások vezetői egyaránt.

A legígéretesebbnek ítélt projektek gazdáival a két cég valamelyike a következő két hét során felveszi a kapcsolatot, hogy a projektgazdával közösen felderítsék a projekt közös továbbfejlesztésének, vagy adott esetben akár azonnali hasznosításának lehetőségeit.

Az esemény következő fordulójára várhatóan 2012. áprilisában kerül majd sor, erre a fordulóra már csak a prototípus szintig elvitt fejlesztések jelentkezhetnek, köztük minden bizonnyal olyanok is, amelyek a múlt heti fordulóban még csak mint korai fázisú ötletek kerültek bemutatásra.