Öt érdekes innováció

A jövő keddi TechShow 2013 kiállításról ír a hvg.hu. Az előzetes leírások alapján kiválogatták az öt általuk legérdekesebbnek ítélt ötletet. Szerintük a következő innovációkért érdemes kinézni június 11-én az Akvárium Klubba. Folytatás

Ők húszan a TechShow-n

A zsűrink által kiválasztott kiállítókról számolt be a minap több sajtóorgánum is. A számos újszerű alkalmazás közül elsősorban a virtuális 3D tükröt, a parfümkeresőt és a kocsidiagnosztizáló applikációt emelték ki. Folytatás

Az innováció fővárosa lesz a nyáron Budapest

A nyár második hetében 8 világszínvonalú hazai és nemzetközi IT témájú rendezvényt tartanak Budapesten. A digitális kommunikáció jövőjével foglalkozó konferenciától a tőkebefektetők regionális csúcstalálkozóján át a hazai technológiai ipar legnagyobb reménységeit bemutató kiállításokig széles repertoárból válogathatnak az érdeklődők. Folytatás

A sok tőke innovatív ötletre vár

A magyar piacon az induló innovatív cégek egyelőre nem tudják felszívni a rendelkezésre álló tőkét, a startup-kultúra fejlődésére azonban jó hatással lehet a túlkínálat – olvasható a Napi Gazdaságban. Számos cég akár egyik napról a másikra nemzetközi sikersztorivá válhat. Folytatás

Hogyan lehet Budapest startup-nagyhatalom?

A hazai startup-világ felvirágoztatása szempontjából kifejezetten előnyös, ha a magyar tehetségek kihasználják a globális lehetőségeket – amennyiben biztosítható, hogy a külföldön felszedett tudás és tapasztalat végül visszakerüljön az országba. A hazai startup-világ felvirágoztatása szempontjából nem hogy nem baj, hanem kifejezetten jó, ha a magyar tehetségek kihasználják a széles világ adta lehetőségeket – írja Málnay Barnabás, a Mobilitás és Multimédia Klaszter Iroda igazgatója a vg.hu-n. Folytatás